Eşti aici

ÚJÉVI KONCERT CSODÁKKAL ÉS VARÁZSLATTAL - FELEDHETETLEN ESTE A SZIMFONIKUSOKKAL. SZÉKESFEHÉRVÁR. 1.01.2018

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vidám és elegáns újévi koncertre várta az érdeklődőket január 1-jén a Vörösmarty Színházban. A gálaműsor közönsége nem csalódhatott, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a meghívott vendégművészek feledhetetlen estét szereztek a zenebarátoknak. A bűvészmutatványok és csodák mellett sokszínű zenei kínálatot hozott az újévi koncert, hiszen konvencionálisabb darabok, filmzenék is helyet kaptak a műsorban, és igazi könnyed, de egyben tartalmas újévi szórakozás is várt a közönségre.

Eugen Doga moldáv zeneszerző fogadása a Városházán

A Dubóczky Gergely által dirigált koncert díszvendége Eugen Doga, UNESCO-díjas moldáv zeneszerző volt, aki idén ünnepli nyolcvanadik születésnapját. A művészt délután a Városházán fogadta Róth Péter alpolgármester.

Moldova világhírű művészének az édesapja Székesfehérváron, a Béke téri katonatemetőjében nyugszik, a koncerten pedig ennek a kötődésnek köszönhetően hangzottak fel Doga remekművei, köztük a népszerű Gramofon-keringő és a Szerelem keringője is. A zeneszerző nemcsak részt vett a rendezvényen, de zongorán is játszott a közönségnek.

 A szimfonikusok vidám és elegáns műsorral, nagyszerű szólistákkal, és kiváló darabokkal köszöntötték az újévet, a meghívott vendégművészek feledhetetlen estét varázsoltak az új év első napjára hálás közönségüknek.

SZÉKESFEHÉRVÁR 

1997-2017 (c) Eugen Doga. All rights reserved.